Hálaadó emlékezés Bőhm Tamásra

Tamással kapcsolatban meghatározó élményem, amikor 2002 decemberében megjelent nálam azzal a javaslattal, hogy az ötéves képzéses diplomatervét az én témavezetésemmel szeretné írni. Meglepődtem, mert jellemzően nem szoktak a hallgatók a diplomaírás előtti utolsó pillanatban témát változtatni. Megkérdeztem, hogy mit csinált eddig, miért változtat és miért éppen nálam jelentkezik. Elmondta, hogy az Ericssonban fejlesztett protokollokat, de az nem tudja motiválni. A Beszédinformációs rendszerek tárgyunk nagyon tetszett neki, jó eredményekkel végezte el és érdemesnek tartja ezen a területen elindulni. Meg kell vallanom, hogy az utóbbi állítás jólesett, legyezgette a hiúságomat. Ezután azt kérdeztem tőle, hogy a védés után mit szeretne csinálni. Természetesen mondta, hogy PhD képzésben és külföldi tanulmányokban gondolkozik. Ez is nagyon imponált nekem. Viszont akadályt jelentett, hogy a beszédkutatási témákban elég kezdetlegesek voltak Tamás ismeretei.

Ezért üzletet kötöttünk. Én elvállaltam a diplomaterv témavezetését, ő pedig megígérte, hogy amint végez a vizsgáival napi legalább 8 órában és heti legalább öt napon át a kutatási témájával (automatikus formáns meghatározás és követés) fog foglalkozni. Mindketten jól jártunk. Ő lelkesen vetette bele magát a témába és nagyon jó eredményeket ért el. Pályázatokon is díjazott lett a munkája. Gond nélkül felvették nappali PhD ösztöndíjas képzésre.

A 2004-5-ös tanévre pedig a korábbi Fulbright-ösztöndíjas Gósy Mária professzor asszony ajánlásával ő is Fulbright-ösztöndíjat kapott az MIT-ra, Ken Stevens professzorhoz, akinek a neve fogalom a beszédakusztika területén. Tamás ott is helyt állt, nemcsak tudással, hanem emberi habitussal, mindent átható kedvességével is. Az egy év alatt közös cikket írt, érdekes új területekkel ismerkedett és emberi kapcsolatokat is épített. Például Thomas Quatieri, aki az MIT Lincoln Laboratory professzora, mindig emlegette Tamást, ha konferenciákon találkoztunk. Az ösztöndíjas évnek máig tartó hatása volt laborunkra. Tamás összebarátkozott egy MIT-s PhD hallgatóval, Steven Lulich-csal, aki végzés után el kellett hagyja az MIT-t. Korábban Ken Stevens asszisztense volt, és hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból, felajánlotta, hogy megtartja Stevens kurzusát nekünk távoktatással. A laborból összeszedtünk néhány PhD és graduális hallgatót erre. Le is ment ez a távoktatott kurzus. Ennek egyik hallgatója volt Csapó Tamás, aki innen indulva lett szintén Fulbright-ösztöndíjas Bloomingtonban, ahol Steven Lulich egy új labor kiépítésébe kezdett. Az ultrahangos beszédakusztika területén szerzett tudás vezetett aztán itthon később egy nyertes Lendület-pályázathoz.

Tamás a hazaérkezése után is folyamatosan dolgozott, csapatunk megbecsült tagja lett. Közben 2006-ban megnősült, jó volt az ifjú pár ragyogását látni az esküvőn. Hamarosan jött a baba is. 2009-ben készült el a disszertációjával, amit 2010 elején védett meg. Ő volt a második hallgatóm, aki PhD fokozatot szerzett. Eddigre már „elcsábította” tőlünk Winkler István az MTA Kísérleti Pszichológiai Kutatócsoportjába egy nagy EU-s pályázat keretében. De közel 10 éves együttműködésünk Tamással kölcsönös megbecsüléssel ért véget. Átadta a többieknek az általa vitt témákat és ha kellett, évekkel később is konzultált, segített.

Mosolya, kedvessége most is előttem van. Nem emlékszem arra, hogy bármilyen okból is emelt hangon szólt volna. Megrázott, amikor tavaly decemberben mondta, hogy nehéz küzdelem vár rá. Reméltem, hogy sikerrel jár. Túl van az emberi értelmen, hogy megértsük, miért ment el a földi világból ilyen fiatalon. Remélem, hogy a mennyei honban találkozunk. Feleségének és gyermekeinek Isten áldását kérem további életükre és ha bármiben segíteni tudok, akkor számíthatnak rám.

Budapest, 2019. 08. 07.

Németh Géza

Tamással 2007-ben ismerkedtem meg: az Interspeech konferencián csodálva néztem elmélyültségét aktuális kutatási témája, az irreguláris fonáció vizsgálata iránt. Nagy lelkesedéssel és mosollyal mutatta be poszterét minden érdeklődő számára. Következő évben egy videokonferenciás kurzus megtartására hívta meg korábbi MIT-s barátját, Steven Lulichot -- a tantárgy elvégzése nagy hatással volt doktoranduszi tanulmányaimra. Később kutatásmódszertani előadásokat hallgattam Tamástól, melyeken egyértelművé vált számomra, hogy nem csak kiváló kutató, hanem magas színvonalon oktat is.

Miután máshol kezdett dolgozni, alkalmankénti találkozásainkon is mindig érdeklődve hallgatta kutatási eredményeimet, és remek tanácsokkal bátorított. Hatására jelentkeztem a Fulbright ösztöndíjra, hiszen külföldi látogatásaival egyik kutatói példaképemmé vált. Sokat tanultam tőle az alapkutatás értelméről, módszertanról, és persze a beszédkódolásról. Az irreguláris zöngeképzés kutatási témáját épp most elevenítettük fel újra Teklával, így Tamás BME-s munkájának hatása egyértelműen megmarad.

Mély megrendüléssel hallottam a halálhírét, hiszen nemrég még közös kávézást terveztünk. Emlékét őrizni fogom.

Budapest, 2019. augusztus 8.

Csapó Tamás Gábor

Tamással doktoranduszként ismertük meg egymást a BME TMIT SmartLab-ban. Az akkori doktoranduszok között korban „felfele” ő volt hozzám legközelebb, így akaratlanul, illetve megismerve már tudatosan is követendő példaként tekintettem rá. Tamás mindig szívesen segített és adta át tudását, tapasztalatait. A legbonyolultabb dolgokat is türelmesen, érthetően és érdekesen magyarázta el – sokat tanultam tőle. Tanulmányaink alatt időt és energiát nem sajnálva szervezte meg nyugati mintára az „olvasócsoportot”, aminek keretein belül résztvevőként vetésforgóban dolgoztunk fel nehezebbnél nehezebb cikkeket. Élvezetes és meghatározó alkalmak voltak. Részben Tamással való beszélgetések alapján alakult a tudományos érdeklődésem a gépi tanulás irányába, ami mára elsődleges oktatási és kutatási témámmá vált.

Tamással a szakmán túl is mindig öröm és inspiráló volt beszélgetni – laza humorral kevert végtelen udvariassága és higgadtsága most is előttem van. Többször szerveztünk közös programot az egyetem falain kívül is - a legnagyobb egy konferencia után pár napos hollandiai látogatás volt. A témákból nem fogytunk ki – hazafele a repülőutat is végig beszélgettünk; a téma érdekessége miatt ma is pontosan emlékszem, hogy miről. Ahogyan az élet haladt előre, egyre kevesebbet találkoztunk – de amikor ritkán alkalmunk nyílt rá, mindig ott folytattuk, ahol korábban abbahagytuk.

Öröm volt látni és együtt ünnepelni Tamás és Gyöngyi esküvőjét, öröm volt a gyerekek születésének a hírét hallani.

Isten áldását és segítségét kérem a családnak.

Budapest, 2019. augusztus 12.

Gyires-Tóth Bálint